A napokban írtam a bejegyzést: miért halnak a férfiak..

Nem gondoltam, hogy ennyire aktuális lesz. Elment tőlünk Miklós, akit eleinte nem szerettem.

És itt látszik meg, hogy mennyire a kommunikáción múlik minden..

Egy régi látogatása jut eszembe, amikor még egy kis faluban laktam, hová a nejével érkezett Miklós.

Nagyképűnek és elutasítónak éreztem a stílusát, a feleségének pedig volt egy beszólása, amit Bécike,

az akkor kb. 3 éves kisfiam sem állt meg szó nélkül - mi ezt apucival ketten sokkal jobban tudjuk...

Elkönyveltem őket és mit tesz a sors... Most alíg látom a monitort, ahogy gépelek... ...eszembe jut,

hogy Miklós testvérévé fogadott, pedig nem érdemeltem meg, hisz az a sok segítség, az mind tőletek

érkezett, szóban, tettben, lelkiekben.. Éppen megbarátkoztunk, amikor a halál rátette az ujját...

mesélte Mikós egy utazásunkon, hogy zsibbad a keze... Bizonyára meszesedés, biztattam, és két nap

múlva már műtötték a koponyáját.....

Itt van a fejem mellett az együttműködési dokumentum, amit megkötöttünk..

Hát, nem fogjuk a világot megváltani már.. Együtt már nem.

Jó emléket hagytál magad után, nyugodj békében, jó ember voltál.

Testvéred.